- Súlyos?

- Hát nem semmi ez a két harmadéves lány. Folyton bajba keverednek, ráadásul egymással... Igazgató úr, szerintem valamit tenni kellene már...

- Tudom Pomfrey, Tudom. De mit tehetnék velük? Csapjam ki őket? Abba Penny kisasszony belebetegedne, de mindenesetre, abban egyetértek, hogy ez így nem mehet tovább. Na és mi bajuk van ezuttal?

- Hát Evil kisasszonyt valaki eltalálta egy súlyos átokkal, nincs különösebb baja, nemsokára magához is tér. Potter kisasszonyt sokkal súlyosabb "csapás" érte. A kezét megcsípte egy keresztes pók...

- Hogyan?! Halálos?

- Tudtommal igen. Nem is akármilyen pókcsípésben volt része. Nem azonnali halált okoz, hanem lassú elmúlást... Leépül a test... ezerszer rosszabb mintha egyszerre halna meg az ember... csak szenved és szenved, amíg meg nem...

- Madam Pomfrey! Nem szabad így gondolkodni! Tegyen valamit!

- Ne aggódjon Igazgató úr! Ha jól tudom, ez a fajta pókcsípésre már rég reagálni kellett volna valahogy a testének, de semmi. Mintha valami pajzsként védené a kisasszonyt...

- Valóban... na és hogy jutottak be ezúttal ide a gyengélkedőre?

- Egy itt dolgozó házimanó hozta be őket...

Ezek voltak az első értelmes mondatok amiket hallottam, miután magamhoz tértem, és úgy tettem mitnha még aludnék. Miután Madam Pomfrey, és Dumbledore kiment a kórteremből, első dolgom volt, hogy benyúltam a talárom alá, a tükröt keresve, és nagy megkönnyebülve az még mindig ott volt, ahova tettem. Felültem az ágyamon, és egyszerűen alig hittem el a hallottakat. Kezemet a lábamra kulcsolva gondolkodóba estem.

Most mi lesz? Leépül lassan a testem... de... ha nálam van a tükör nem történthet semmi baj... csakhogy a tükröt csak azután szereztem meg, hogy megcsípett a pók... tehát akkor még nem védhetett meg a tükör... ezt meg kell kérdeznem Hermionétől.

Aztán hirtelen kilincs-nyikorgás hallatszott, és megjelent az ajtóban az emlegett szamár, Ron és Harry. Ez utóbbi odajött egyszerre hozzám, letérdelt és emgfogta a kezem. Jól esett, hogy aggódik értem, eddig nem nagyon mutatta jelét annak, hogy a rokonom, és én se nagyon. Talán mert még nem szoktam hozzá, hogy van egy öcsém, és egy hugom is... Elmeséltem nekik az éjszakát, és azokat amiket két perce hallottam. Hermione egész végig kezét a szájára szorítva meredt rám, Ron tátott szájjal bámult, Harry pedig igen megrökönyödött képet vágott.

- Hermione! Ha a pók azelőtt csípett meg, mielőtt megszereztem a tükröt, megvédhetett a tükör?

Csoda történt. Olyan kérdést sikerült feltennem a lánynak, amire nem tudta a választ! A jelenlévők mind egy emberként meredtek a lányra, aki zavartan motyogott.

- Majd utána nézek... sajnos nem tudom.

Egész délelőtt az ágyamba feküdtem, és a plafont bámultam. Fionát miután felébredt, rá tíz percre el is engedték, hiszen "csak" egy átok találta el... 

Délután meglátogatott Tina, és Kathleen. Mindketten aggódva néztek rám, miután ők is fültanúi voltak a velem történt dolgoknak. Annyira rossz érzés volt, hogy mindenki engem sajnál, így hát témát váltottam.

- Remyvel mi a helyzet?

- Semmi különös... Továbbra se beszél velünk, fogalmam sincs mi ütött belé... 

- Tudja mi történt velem?

- Szerintem tudja, mert mindenki arról beszél. Fiona kissé átalakította az eredeti történetet...

- Jellemző...- szóltam fintorogva.

- Meddig kell bent maradnod?

- Azt mondta Madam Pomfrey, addig amíg ki nem derül, hogy meghalok vagy sem. Ha elkezd leépülni a testem, szerintem nem hagyom el többet a kórtermet.

- Juj erről ne is beszéljünk... na és... nem uncsi egész nap itt feküdni, Penny?- próbálta elterelni a szót Tina, de nem ment neki.

- Meddig tart egy ilyen leépülés?

- De kérlek Penny...

- KÉRDEZTEM VALAMIT! Meddig tart egy ilyen leépülés?

- Hát ha jól olvastam kórtól és nemtől is függ. Férfiak általában egy hétig szenvednek, a nők pedig 4-5 nap. A fiatalabb férfiak, vagyis fiúk 4-5 nap, a lányok pedig...

- Pedig?!- kérdeztem izgatottan.

- Öhm... arra már... arra már nem emlékszem...- folytatta ingerülten Kathleen.

- KATHLEEN!!! Ne szórakozz velem, tudni szeretném mikor halok meg!!!

- Hát jó... 2, legfeljebb 3 nap...

- Éljen... akkor alig van egy napom és kinyiffanok.

- Penny! Tudod, hogy ez nem igaz!!! Hiszen nálad volt a tükör!- szólt közbe Tina.

- Amikor megcsípett a pók, még nem volt nálam!!!

Erre mindketten gondolkodva néztek rám.

Témát váltottam.

- Van valami hír Danyről vagy Johnnyról?

- Johnny nagyon aggódik érted, de nem tudta lejöjjön-e... Dany is hallott a történtekről, kérdezte is, hogy súlyos-e a bajod... azt üzeni sajnálja a múltkorit...

- Hát sajnálhatja is. Most egy ideig nem akarok foglalkozni az érzelmeimmel, nem érdemes... pont ilyenkor amikor...

Miután elmentek szédülni kezdtem. Úgy éreztem, mintha egy cseppnyi energiám sem volna. Mozdulatlanul feküdtem az ágyon, amikor benyitott Hermione, arcára votl írva a kérdésemre a válasza.

- Alaposan utána néztem, annak, hogy megvédhet-e így a tükör. Azt a választ találtam, hogy ha akkor nem volt a birtokodba a tükör, amikor a baleset ért,- jelenesetben a pókcsípés- akkor nem véd meg az azt követő hatásoktól.

- Marha jó... Hermione akkor lehet, hogy utoljára látsz... Egy valamit szeretnék kérni. Kérlek.

- Igen?- szólt a lány, és megfogta szorosan a kezemet.

- Itt ez a könyv. A Naplóm. Nagyon fontos nekem. Ha meghalnék, kérlek írj néhány sort bele utólag a halálomról, és az azt követő dolgokról.

- Rendben.

- HA meghalnék a naplót majd itt találod ebben a fiókban, legbelül...- azzal a legalsó fiókra böktem.

Hermione távozása után alig tíz perccel, az egész iskola tudta, hogy a halálomon vagyok. Ezt onnan tudom, mert miután Hermione elment, egy egész sereg diák csődült be a helységbe, Boldog voltam. Boldog, hogy mindenki ott volt, aki fontos volt nekem. Még Remy is. Ő, Kathleen, és Tina zokogva szorongatta a nyakam.

- Penny soha ne add fel. - hangzott egy megnyugtató tanács.

- Figyelj, Penny. Én, Remy, és Tina tervezünk valamit ma éjjelre. Nem áruljuk el, csak ha sikerül. Arra kérlek, hogy ha már úgy érzed, hogy eljött a vég, csupán nagyon koncentrálva ismételegesd ezt a mondatot. " Eljött a perc, eljött az idő, miénk a varázs,miénk az erő. "

- Rendben.- feletem erőtlen mosollyal. Hermione is visszajött a többiekkel, és odajött hozzánk.

- Penny, A naplóval kapcsolatban... Ugye Tináék is segíthetnek majd?

- Persze Hermione, de ezt majd a halálom után beszéld meg velük...

Jelen volt még Kevin is, aki sírvafakadt, és őt követően mindenki sírva közelebb jött, és átöleltek. Jól esett, hogy közéjük tartozom, és szeretnek. Dany szemében is könnyeket láttam, hát még Johnnyéban. Még Pati is ott volt. Bocsánatot kért a viselkedéséért.

- Penny... holnap is jövünk, és nagyon szeretnénk ha... szóval ha... érted... kitartááás! Te erős vagy, túl fogod élni meglátod! Pár nap és nevetve fogsz visszagondolni ezekre a percekre! - szólt Kevin, és mindenki együttérzően bológatott.

Madam Pomfrey jó egy órával később zavarta ki a látogatókat, mint általában. Könnyeivel küszködve odajött hozzám, majd lehajolt, és így szólt.

- Legyen erős, kisasszony...- majd felállt, és Ő is sírva távozott.

Borzalmasan nézhetek ki, mindenki így sajnál már most... elővettem a tükröt, és nem kértem tőle semmit, csak belenéztem. Alig ismertem magamra. Tátott szájjal meredtem tükörképemre, és szememből kicsordult a könny. Az egész arcom olyan volt mintha befestették volna fehérre, szemeim alatt hatalmas táskák voltak, és a rettentő karikás szemeim csillogtak a láztól.A szám ki volt száradva mint egy... mint egy halottnak.

Egyedül maradtam a kórteremben. Sötét van... csak az asztalomon lévő lámpa fénye világította be a helységet... Fázom.. két dunyhapaplan alatt... nem bírom... érzem, hogy a verelyték végig folyik homlokomon... Úgy döntöttem, mivel lehet hogy véget ér az életem összesíttem eddigi életemet...

Rövid volt ugyan, de elég izgalmas és érdekes. Ha nem lenne Fiona az életem fele ennyire se lett volna izgalmas, de ha nem lett volna Fiona akkor én most nem írnám "utolsó" soraimat. Az árvaházi életem együttvéve nem volt olyan jó, mint ez a két és fél hónap itt a Roxfortban. Igazi Barátokra találtam, sőt még a Amor nyila is eltalált. Dany... sajnálom hogy így alakult... Harry bocsáss meg, amiért keveset törődtem veled... Johnny ne haragudj amiért rosszul döntöttem. De én bolond, meging csak a szivemre hallgattam. Ennyi... nem bírok tovább írni. Remélem holnap én írhatok a naplóba, fő a magabiztosság! :) Az egy remény ami a szívemben lángként ég, az az amit Tináék mondtak... az az egy mondat...