Reggel szokatlanul fáradtan ébredtem... most hogy volt pár nap nyugodt éjszakám, ez semmivé is foszlott.

Az egész délelőtt unalmasan telt el, egyik órán se figyeltem. Végig az este járt a fejembe. Elvégre az életem forog kockán...

Tanítás után megpróbáltam megtanulni a másnapra való tananyagot, de sehogyse ment. Így hát félredobtam a könyveket, és úgy döntöttem meg keresem Lizát. Hamar rá is leltem a kis lényre, ugyanott, ahol tegnap megtaláltam.

- Figyelj Liza, te maradj itt, én pedig megyek, és beszélek a társaiddal...

Azzal elindultam a konyha felé. Amikor beléptem a helységbe, az összes manó derékra tett kézzel nézett engem.

- Sziasztok. Ne haragudjatok hogy úgy erősködtem a múltkor, nem a tükör miatt jöttem, és ne izguljaotk, mert nem mondtam el senkinek. - ezzel sikerült megnyugtatnom őket, és mindegyikük elmosolyodott.

- Adhatok egy pohár meleg teát?

- Vagy egy kis sütit?

- Nem köszönöm. Beszélni szeretnék veletek.

- Valóban, és miről?- kérdezték a manók kórusban.

- Lizáról. Szegény ha látnátok milyen állapotban van... a könyvtárba bújdos...

- Liza már nem tartozik közénk, kitagattuk!

- Hogy tehettek ilyet? Ő nem tehet róla, hogy így született! Nem gondoljátok, hogy kicsit túlzásba viszitek?- sikerült teljesen felhuzniuk a kis lényeknek.- Mindenkit úgy kell elfogadni amilyen! Nektek hogy esne, ha kitagadnának a társaitok!? Gondolkodjatok el alaposan!- szóltam, majd kiléptem a festményen keresztül, és hangos csattanás jelezte, hogy eltávoztam. Amikor kiléptem minden házimanó összerezzent. Remélem sikerült egy kicsit segítenem... de egyszerűen nem tudtam mit mondjak...

Késő délután volt... Hermione odajött hozzám a klubhelységbe.

- Penny kezdem unni, hogy ami pontot én nagy nehezen összeszedek, te mindig el is veszed a háztól! Nem gondolod, hogy nem kéne csak magadra gondolnod?!

- Elmondanád miről beszélsz?

- Ááá semmi, csak arról, hogy neked köszönhetően napi 50-60 pontot veszít a házunk, és én emg folyton gürizek, hogy ne alacsonyokdjunk le ennyire. Te meg semmit nem teszel a győzés érdekében!

- De Hermione...

Hermione szó nélkül kiment a klubhelységből.

Nagyon "örültem" hogy most Hermionével is sikerült összevesznem, de be kellett látnom, igaza van.  

Remy továbbra is nagyon furcsán viselkedett, nem szólt hozzánk egész nap egy szót se. Amikor odamnetem hozzá egyik óra előtt, hogy mi baja, rám nézett, majd kicsit odébb ment.

- Hol van Tina?- kérdezte Kathleen, amikor a klubhelységben beszélgettünk.

- Nem tu...- ebben a percben belépett a helységbe Tina. A szemei ragyogtak az örömtől, arca teljesen ki volt pirulva, és nagyon boldognak látszott.

- Hát veled meg mi történt?- kérdeztem a lányra nézve.

- Semmi különös...- érkezett a válasz, ami egy cseppet se vitt közelebb az igazi válaszhoz.

- Naaa mond már el!!! Szerelmi- ügy?- érdeklődött kíváncsian Kathleen.

Tina bólintott.

- Hm... ismerjük az illetőt?

Tina megint bólintott.

- Huuu na mond már eeel! Légysziii!

- Hát jó. Elmentem Perselus irodájába. Mondtam neki, hogy van pár dolog amit nem értek a bájitaltanban. Erre Ő azt mondta, hogy ha akarom akkor tart nekem heti egy órában bájitaltan- korrepetálást! Annyira aranyos volt! Szerintem én is bejövök neki!!! 

- Ne haragudj Tina, de Te nem vagy normális...

- Tudtam hogy így reagáltok! Ezért nem mondok legközelebb semmit el nektek!!!- azzal felrohant a hálóba.

- Éljen. Nem elég hogy összevesztem a házimanókkal, Remyel Hermionével, még ráadásul a Tinával is...

- Eljött az este hét óra. Úgy gondoltam ideje felkeresnem Lizát. Belopakodtam a könyvtárba, ami éppen zárni készült, de a manót nem találtam most meg sehol. Elindultam a konyha felé.

- Nem láttátok Lizát?- kérdeztem a lényeket, mire ők boldogan az egyik kis sarokba mutattak, ahol az örömtől ugrándozva énekelgetett. AMikor emglátott engem, odarohant, és emgölelte a lábam.

- Köszönöm.

- Öhm... Liza, gyere... - jó éjszakát házimanók, és örülök, hogy észhez tértetek!- köszöntem el, amjd Lizát kivittem a folyosóra.

- Akkor segítessz?- kérdeztem remegő tagokkal. Kezdtem nagyon izgulni az éjszaka miatt. 

- Igen, elvégre emgígértem.

- De ne feledd. Erről SENKINEK nem beszélhetsz. Még csak szóba se hozd.

- Rendben, akkor... induljunk!- azzal a kis lény szökkent egyet, és futásba kezdett.

Egészen ki a birtokra, onnan pedig a Tiltott Rengeteg felé.

- Liza biztos, hogy jó fele futsz?

A manó mintha meg se hallotta volna a kérdést, rohant tovább. Közben zsebemben előkutattam a pálcám, és azt markolva követtem Lizát.

Beletelt jó húsz percbe mire Liza lefékezett.

- Itt vagyunk. Látod ott azt a nagy fát? Na annak kell felmenni a legtetejére, és a tetején találsz majd egy kis sárga körvonaló  kört. Koppints rá a pálcáddal, és mond, hogy "alohomora". Akkor meg nyílik előtted, egy kis ajtószerűség. Kússz le benne, de óvatosan, mert jó nagyot zuhanhatsz ha nem vigyázol. És a fa belső üregének legalján megtalálod a varázstükröt. Utána mássz valahogy vissza ki, és ezen az ösvényen amin végig jöttünk fuss végig. Végig egyenesen, aztán balra, és a következő elágazásnál megint balra. Utána emglátod a kastély fényeit, onnantól már visszatalálsz. Sajnálom, hogy nem maradhatok itt veled, de nekem rohannom kell vissza, mert munkaidőm van, és nem akarom hogy kirugjanak... sok sikert!- szólt a manó, majd eltünt a sötét fák között.

Én egy percet se haboztam. Rohantam ahogy bírtam egyenesen a nagy fa felé. Ott lefékeztem, majd mászni kezdtem. Szerencse hogy árvaházba nőttem fel, mert ott mindennap másztam fákat, így nem volt olyan nagy vállalkozás. Beletelt több mint fél órába míg feljutottam a magas fa legtetejére. Tényleg ott volt a sárgakörvonalú titkos bejárat.

- Alohomora!- kiáltottam pálcámat a mintára szegezve. A bejárat kinyílt. Először a lábaimat dugtam bele, majd a kezemmel kapaszkodtam.- Lumos!- az egész fa ürege kivilágosotott. Most láttam, hogy a tözs belső oldalán kis bütykök vannak. Annak segítségével kúsztam le a mélybe. Félútnál járhattam, amikor hirtelen megcsúszott a kezem, s a pálcámat kiejtettem. Hallottam, hogy valami közeleb felém. Az a valami valami csipő bogár lehetett, mert amikor éreztem, hogy rám mászik, elkiáltottam magam a szörnyű fájdalom hatására. Elengedtem a bütyköket, és a mélybe zuhantam.

Amikor magamhoz tértem a fa aljában hevertem. A fejem őrülten zúgott, a kezem rettentően fájt, és a lábamat is sikerült lehorzsolnom. Kikutattam a pálcámat, és szerencsére me gis találtam. Újra "lumos"- kiáltottam. Amikor megvilágosodott  fa belsejének alja, megpillantottam a tükröt. Megragadtam, és így szóltam.

- Kérlek mutasd nekem Fionát!- a tükör kivilágosott majd egy szőke lány mutatott, aki a konyha bejárata előtt járkált. utána feltünt a képben Liza.

- Hol van!!!- szólt majd nyakánál fogva megragadta a manót.- HOL VAN A POTTER! HOL!

- El...el... elment a tükörért!- szólt a manó, mire Fiona földhöz vágta a kis lényt, és rohanásba kezdett. A tükör képe, hirtelen megint kivilágosodott, és eltünt róla minden.

- Ide tart...

 Egyszerre a talárom alá helyeztem a tükröt, a mellkasomhoz. Aztán erőt vettem magamon, és újra nagy mászásba kezdtem. Fel hamarabb felértem, mint lefelé. Amikor vége megint biztos talaj volt a lábam alatt, éreztem, hogy őrülten szédülök. Aztán a kezemre pillantottam. Azon egy hatalmas Pók-csipés volt. Elindultam a fák között, de annyira szédülni kezdtem, hogy hirtelen összeestem. Remegett a kezem.

- Nocsak...- szólalt meg egy ismerős hang. Fiona állt előttem.- Ide a tükröt.

- Nem...

- Hm...- lehajolt és szemügyre vette a megsebzett kezemet.- Nem említette Liza, hogy a fa belseje tele van keresztes pókokkal? Aiknek ugyebár halálos a csipésük...- A lány felállt, és hátrább lépett. Pálcáját rám szegeszte.

 Én nagy nehezen felkeltem, és szetől szembe álltuk. A lány egyenesen a szívemre szegezte a pálcáját.

- Végre eljött az idő, hogy meghalj...

Semmi erőm nem volt. A pálcát a kezembe tartottam. De annyi erőm se volt, hogy felemeljen. éreztem, hogy leépült az egész szervezetem...

- ADAVA KEDAVRA!- kiáltotta Fiona a szívemre szegezve a pálcát.

Azt hittem eljött a vég. De hála istennek tévedtem. Az átok egyenesen a tükröt találta el, taláron keresztül. A tükörről visszapattan az átok egyenesen a küldője felé. Fiona gyoran kapcsolt, így villámgyorsan lehajolt. A halálos átok az egyik közeli fát érte. Fiona rájött, hogy amíg a tükör az én birtokomban van, nem fog tudni megölni. Így hát felállt, és megragadta a nyakam.

- Hátha máshogy nem megy, megfolytalak!!!

Nem sokkal később a földre dobott, mert valaki hátulról eltalálta egy átokkal. És az a valaki Liza volt. Még láttam a manó vigyorgó képét, amjd elmosódott előttem a világ, és fejemet a puha avarra hajtottam...