Reggel, amikor még fel sem kelt a nap, lementem a klubhelységbe, az még üresen állt. Onnan egyenesen a Roxforti konyha felé vettem az irányt. Egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam, végig azon járt az ezsem, hogy visszamegyek a házimanókat kifaggatni... de elég kockázatos volt, mert ha összefutottam volna egy tanárral nekem annyi. Elvégre nem az első alkalom lett volna, hogy megszegem az iskola szabályzatát...

Azt hittem,hogy ilyen korán még a házimanók is nagyban alszanak,de tévedtem. Amikor beléptem a konyhára, a nagy sürség-forgás egyszerre felébresztett a félálmomból. Öt kis lény rohant elém, köztük volt Liza is, akivel tegnap beszéltem.

- Kisasszony még nincs kész a reggeli, csak tegnapi étel van! Parancsol abból esetleg vinni?

- Kér egy finom, meleg csésze teát?

- Nem köszönöm nem kérek semmit, csupán egy kérdést szeretnék feltenni nektek.- hajoltam le a házimanókhoz, mire azok nagyon kíváncsi képet vágtak.- Szóval Liza...emlékszel tegnap beszélgetünk..és nem fejezted be a mondanivaód. Szóval mit rejtetett el Veled Fiona és Susie?

Az összes házimanó Lizára szegezte tekintetét, mire az nagyon elszégyelte magát.

- Elszóltam magam tegnap este...- nézte a földet Liza.- Sajnálom, de jobb is, hogy nem fejeztem be. Megígértük azoknak a lányoknak, hogy nem áruljuk el senkinek a dolgot, pláne nem a varázstükör rejtekhelyét...

- LIZA!!!!- kiabálták kórusban a lényre, mire az elsírta magát és eltünt.

- Varázstükör... sejtettem...- sóltam ksivártatva.

- Kisasszony vegye úgy hogy semmit nem hallott! Lizát pedig NE kérdezze többet, mert folyton elszólja magát, és abból nagy baj lesz!

Hiába próbáltam faggatózni, csak azt értem el vele, hogy magamra haragítottam a manókat...csüggetten mentem vissza a klubhelységbe. Alighogy be értem fordulhattam is vissza, mert a többiek már indulásra kész voltak a Nagy Terembe reggelizni.

Egész jó napom volt, délután kviddicsedzésem volt. (November 14. Mardekár-Hugrabug kviddicsmecs lesz) Az edzés egész jól ment, csak annyira fáztam, hogy alig bírtam kordába tartani a seprűm. Miután vége lett az edzésnek, átöltöztem, és egyedül ballagtam az iskola felé. Megint mocorgást hallottam a bokrok mögül.

- Ki az?!

Hirtelen erős fény-villanást láttam. Elhatároztam, hogy most kiderítem, hogy ki az az illető aki folyton figyel...a bokrok közé mentem, apálcámat a bal kezembe szorítottam( Tudniillik bal kezes vagyok...) Ahogy én merészkedtem az erdőbe, úgy távolódott tőlem az a valaki.

- Ne csináld már! Gyere elő! Nem fogom leharapni a fejed! Kérlek!

Úgy néz ki hatott ez a pár megnyugtató mondat, mert az egyik bokor mögül egy 12-13 évesnek látszó félénk fiú merészkedett elő.

- Szia...- köszönt félénken, s közben leeresztette a kezében tartott fényképezőt.

- Szia. Miért jársz folyton a nyomomba?!

- Pamela Potter vagy, igaz?

-Igen... de mi köze van ennek ehhez?

- Kérlek adj egy autogrammot!

- MI?!- kérdeztem értetlenkedve.

- Kevin Creevey vagyok, és hatalmas rajongója vagyok neked és az öcsédnek! Nekem is van két öcsém, Devis és Colin, Ők még nem járnak a Roxfortba...na akkor adsz autogrammot!? Légyszi! Légyszi! Légyszi!

- Na jó!- mondtam ki végül mert már nagyon idegesített a fiú. Ő átnyújtott egy pergament amire ráfirkantottam a nevem.- Most ha nem haragszol... elmennék, és légy szíves máskor ne kövess mert halálra rémisztettél!

- Jó-jó ne haragdj... vissza kísérhetlek?

- Nem! Vagyis...köszi de nem kell mert még dolgom van...

Ott hagytam a fiút, és elindultam a klubhelység felé. Johnny a lépcsőnél várt mosolyogva és egy puszit nyomott az arcomra. Kicsit megrezzentem. Még midnig nem soktam hozzá, hogy Johnny a barátom...

Este elgondolkodtam az életemen... és Danyn... boldog voltam, mert azt hiszem elindult égre bennem a felejtés-folyamat...