Tudod, Naplóm, az éjjelt mindig is izgalmasabbnak találtam, mint a nappalt. Sötét, kevés ember, furcsa lény viszont annál több, és általában éjszaka ügyködik az is, aki rosszban sántikál. A ma éjjel szintén ezerszer érdekesebbnek bizonyult minden nappalnál.
Rosszkedvűen róttam a kongó folyosókat, hatalmas súllyal nehezedett rám a tudat, hogy még mindig nem jutottam semmire. Tanácstalanságomban már azt fontolgattam, hogy megharapom és jól megcibálom McGalagonyt, mikor lépéseket hallottam. Emberként valószínűleg észre sem vettem volna, olyan halkan közeledtek, de párduc alakban szerencsére sokkal jobb a hallásom. Árnyékba húzódtam hát, és vártam, mire pár percen belül egy felnőtt ember alakja bontakozott ki a homályból. Mivel kitűnően láttam a sötétben, hamarosan felismertem az illetőt: Mógus professzor volt az. Ő nem láthatott engem, de úgy tűnt, akkor se vett volna észre, ha ott esik át rajtam. Sosem volt egészen ép, de most még a szokásosnál is különösebben viselkedett. Kifordult szemekkel, kissé ingatagon lépkedett, mint valami holdkóros, épp csak a karjait nem nyújtotta ki maga elé. Közben megállás nélkül motyogott, hogy mit, azt nem értettem, de annyit tisztán ki tudtam venni, hogy egyáltalán nem dadogott! Az volt a legfurcsább az egészben, hogy még ilyen láthatóan tudattalan állapotban is kínosan ügyelt arra, hogy nehogy zajt csapjon a lépteivel. Nem tudtam mire vélni a dolgot, ráadásul amikor a közelembe ért, hirtelen szörnyen furcsán éreztem magam, alig bírtam megállni a lábamon. Mikor már háttal volt nekem, azonnal visszaváltoztam, és ekkor vettem észre, hogy szörnyen remeg a bal kezem. Mivel ez kicsi koromtól a rossz előérzetemet jelezte, csak megerősített elhatározásomban: visszaváltoztam párduccá és óvatosan követni kezdtem Mógust. Éppen a harmadik emeleti folyosón tartózkodtunk, és a tanár úr egyenesen a zárolt részhez vezető ajtó felé tartott. Már csak egy lépésre volt tőle, mikor a kilincs váratlanul megmozdult. Mógus meglepően gyorsan reagált: egy halk pukkanás, és úgy eltűnt, mintha ott se lett volna. Dehoppanált? Az lehetetlen! Akárhogy is, nem volt időm ezen filózni: nemcsak a kilincs mozdult meg, az ajtó is kinyílt, és két magas, vékony alak lépett ki rajta. Apám és McGalagony! Itt jutottam el arra a pontra, hogy már semmin se csodálkozzak. Apám fojtott hangon beszélt, alig értettem, mert a fogai között szűrte a szavakat:
- Biztos benne, hogy mostmár senki nem juthat be?
- Csak a halál biztos, Perselus, sőt, megkockáztatom, hogy még az sem mindig. - felelte McGalagony jelentőségteljesen, miközben még babrált valamit a zárral.
- Jobb lesz, ha jelentjük a dolgot Dumbledore professzornak.
- Egyetértek, menjünk! - azzal csendes, de határozott léptekkel elindultak a folyosón. Tudom, nem szép dolog leskelődni meg hallgatózni, főleg olyan dolgok után nem, amiktől még el is tiltottak, de kíváncsiságom minden egyébnél erősebbnek bizonyult. Szótlanul tették meg az igazgatói szoba felé vezető út nagy részét, én pedig árnyékként követtem őket. Mikor már majdnem célba értek, apám váratlanul megszólalt:
- Úgy hallottam, professzor, nem engedélyezte a diákoknak a feketemágia-szakkört.
- Jól hallotta, és nincs több hozzáfűznivalóm a témához. Nem is értem, hogy juthatott ez eszükbe.
- Legalább átgondolhatná, mielőtt végleg nemet mond.
- Ezek szerint a kis hölgy bevetette végső fegyverét. - ezt hallva erős késztetést éreztem, hogy nekiugorjak ennek a vénasszonynak és darabokra tépjem, de erőt vettem magamon. Apám felmordult:
- Erről szó sincs. Azt hittem, ismer már annyira, hogy tudja, van saját véleményem. - időközben megérkeztek és a kőszörny előtt megállva folytatták a vitát.
- Bocsásson meg, Perselus, de nem tudom mire vélni a meggondoltalanságát. Feketemágia! Ez példátlan!
- Eltúlozza a dolgot.
- Úgy véli? Nos, ez esetben javaslom, hogy ezt a beszélgetést az igazgató úr jelenlétében fejezzük be.
- Ahogy óhatja, professzornő. - felelte apám kissé meghajtva a fejét, de ahogy a holdfény az arcára esett, tisztán láttam a szája sarkában megbúvó halvány, diadalmas mosolyt.
- Cukorpenna! - mondta ki az idei jelszót McGalagony(nem árt az eszembe vésni), mire a kőszörny mögött feltűnt a mozgó csigalépcső. Az ajtó rögtön bezárult mögöttük, de én visszaváltoztam, elmondtam a jelszót és utánuk mentem. Szégyellem, szánom-bánom, de újra megtenném, ha arra kerülne a sor. Megálltam az ajtó előtt, amihez a csigalépcső vezetett, és füleltem.
- Hallgatom, Perselus. - hallottam Dumbledore hangját.
- Valaki betört a tiltott részbe, igazgató úr. Valószínűleg tegnap éjjel tette, a mai ellenőrzéskor vettük észre a nyomokat. Szerencsére Bolyhoskán nem jutott túl, ezt találtuk a csapóajtó mellett. - jelentette apám. Gondolom, átadott valamit Dumbledore-nak, aki gondterhelten hümmögött, végül így szólt:
- Köszönöm, Perselus. Remélem, megtették a szükséges intézkedéseket.
- Úgy tettünk, ahogy előzőleg megbeszéltük, igazgató úr. - mondta erre McGalagony. Dumbledore alighanem bólintott, mivel nem szólt egy szót sem. Apám megköszörülte a torkát, várt egy kicsit, majd megtörte a csendet:
- Volna itt még valami, igazgató úr.
- Igen?
- A professzorral volt egy kis nézeteltérésünk egy bizonyos feketemágia-szakkörrel kapcsolatban. - vette át a szót McGalagony.
- Á, a szakkör. Igen, tudok róla. Mi a probléma?
- Piton professzor nem ért egyet a döntésemmel, miszerint nem indulhat ilyen szakkör az iskolában.
- Perselus?
- Így van.
- Na de kifejtené azt is, mi kifogása van ez ellen?
- Nem látom be, mi olyan veszélyes abban, ha két gyerek feketemágiáról magyaráz a többinek.
- Nem látja be?! No persze, az ön diákkorában talán más volt a helyzet... - pattogott McGalagony, de hirtelen félbehagyta a mondatot. Gondolom, apám gyilkos pillantása hallgattatta el.
- Ami azt illeti, valóban más volt a helyzet - sziszegte a professzor. - Ha az én időmben egy diák feketemágiát akart tanulni, beállt halálfalónak. - néma csend követte ezeket a szavakat, majd apám kicsit nyugodtabb hangon, de még mindig vészesen halkan folytatta:
- Vagy önök szerint jobb lenne, ha titokban szervezkednének, hogy aztén dacból végleg a sötét oldal mellett kössenek ki? - nem tudom, Dumbledore milyen képett vághatott erre, de a nyanya vesztettnek érezhette a csatát, mert kissé éles hangon jegyezte meg:
- Érdekes, a lánya is valami ilyesmire célzott, csak ő hozzátette, hogy pontot akarok levonni a Mardekártól.
- Igazgató úr? Önnek mi a véleménye? - kérdezte apám, tüntetően figyelmen kívül hagyva a tanárnő beszólását.
- Őszintén szólva magam sem hiszem, hogy komolyan aggódnunk kellene, különösen, ha Perselus felügyeletére bízzuk őket. Mindazonáltal a döntés az öné, Minerva.
- Rendben, legyen ahogy akarják, de ha a szakkör résztvevői csak egyszer is visszaélnek a "tudásukkal"... - kezdte McGalagony, különösen megnyomva a szót.
- Nem fognak, arról magam kezeskedem. - vágott a szavába a fater. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna. Elképesztő! Véghezvitte a lehetetlent! Hiába, ez ő. Mégsem tagadhatom le, hogy az ősöm...;)
Gyorsan kisurrantam a folyosóra, átváltoztam, és meg sem álltam a hálóteremig. Még mindig az átéltek hatása alatt vagyok, de azért megpróbálok aludni, hétvégéig még van egy nap...