Eljött végre a szeptember elseje, a Roxfort Express indulásának napja. Az öt jóbarát este későn feküdt le, és még az órát is elfelejtették beállítani csörgésre.

- Hétalvók!!! Ébresztő!!! Alig van egy órátok elkészülni!- nyitott be a szobába Lily édesanyja.

- Anya mihez kezdenénk nélküled...- szólt mosolyogva Lily a szemét dörzsölgetve.

- Nem hétalvók hanem ötalvók...- feleselt vissza Sirius, szemtelen vigyorral, mire az édesanya csak elmosolyodva megrázta a fejét.

- Hogy megyünk ki a pályaudvarra?- kérdezte Remus, amikor már mindenki a reggelit majszolgatta.

- Anya ki visz minket.- felelte Lily.

- Ötünket?! De hisz abba az autóba maximum négyen férünk be!- akadt ki Remus.

- Na és?! Ha akarunk beférünk mind az öten is.- kacsintott James.

- Aha, úgy hogy te mész a csomagtartóba, milyen igaz!- cikizte ki Jamest, Jessyca.

Pár perc múlva be is ültek mind a kis járműbe. Lily anyja a vezetőülésbe, Lily mellé, a többiek pedig hátra ültek. Jessyca Sirius és James között ült. A fiúk nagyon élvezték, a lány közelségét, főleg Sirius. Amikor odaértek a pályaudvarra, nem tudtak kiszállni.

- Sirius na mi lesz, szállj ki.- utasította Jessyca a fiút, de ő meg se moccant.

-  Nem, nem csak ha megcsókolsz.

- Mi?! Anya előtt?! Te nem vagy norm...-a torkán akadt a szó, mert közbe Sirius megcsókolta.

- Ez idő alatt a másik feléről kiszálltak a többiek, és a csomagtartóhoz igyekeztek kiszedni a pakkukat.

- Öhm… Jessy, Sirius nem akarok zavarni de indulni kéne…- szólt a csomagtartónál álló édesanyja, mire Jessy hihetetlenül elszégyellte magát.

- Igen… megyünk…

Még tíz perc volt a vonat indulásáig. Azonnal fel is szálltak, hogy keressenek egy üres fülkét. Szerencsére találtak is egyet, felrakták a csomagukat a fejük fölé, és leültek.

- Hol lehet Peter?- kérdezte Lily.

- Nem tudom… szerintem meg kéne keresni… meg azt a lányt is…

- Öhm… bocsi, de… sehol sincs már hely. Beülhetnék ide?- kérdezte a fülke ajtajában álló szőke hajú lány, akit rögtön fel i ismert mindenki. Ő volt az a lány, aki miatt most Peter nem velük ül egy fülkében.

- Micsoda mázli…- súgta oda Sirius Remusnak.

- Persze gyere, ülj csak le.

- Óóó köszönöm.

- Most leszel elsős?- kezdte a faggatást Jessyca.

- Igen.- felelte félénken a szőke hajú lány.

-  Hogy hívnak?- kérdezte James.

- Ramona Steff vagyok.

- Szia Ramona, én Lily Evans vagyok, Ő itt Jessyca Evans, Sirius Black, Remus Lupin és James Potter.- Ez utóbbit nagy undorral ejtette ki a száján Lily.

- Testvérek vagytok?- mutatott Lilyre és Jessyre Ramona.- Csak mert egyáltalán nem hasonlítotok egymásra…

- Nem… unokatestvérek vagyunk… csak Lily szülei örökbe fogattak édesanyám és édesapám halála után…- szólt Jessyca, de szinte a torkán akadt a szó, a sírás fojtogatta.

- Uh… nagyon sajnálom, nem tudtam…

- Ugyan… semmi baj…

Most mindenki a lehető legszomorúbban nézett Jessyre. Ezért jobbnak látta Jessy minél előbb témát váltani.

- Mond csak Ramona… emlékszel még arra a fiúra akit a múltkor leborítottál egy bögre vajsörrel?

- Igen, miért ti is láttátok?

- Igen, mi is ott voltunk… és jól ismerjük a fiút is.

- És bármit is mondott, az azért volt mert nagyon tetszettél neki, de nem tudott mást mondani… gyakran előfordul vele.- vágott közbe Sirius.

- Ha tényleg jól ismeritek, hogy hogy nem mondta el, hogy mit mondott nekem?

- Azért mert mi kinevettük, és ezért megsértődött… azóta nem is láttuk…

- Nem szeretnénk ha most a barátságunk tönkre menne vele… hidd el nagyon jó fej, csak nagyon nincs tapasztalata az ilyesmibe…

- És most mit vártok tőlem, mit tegyek?- kérdezte Ramona végig nézve a kis csapaton.

- Hááát… mi ide hívjuk és te… szóval kérjetek egymástól elnézést…- nyögte ki James.

- MI?! Még én kérjek tőle bocsánatot, amikor  volt szemtelen?! Ez már több a soknál! Azt hiszem jobb lesz ha átülök egy másik fülkébe…sziasztok.- azzal leszedte a csomagját, és kiment  kabinból.

- Hát ez nem úgy sült el, ahogy vártuk…- rázta a fejét Remus.

- Ne aggódj majd kitalálunk valamit…- nyugtatta meg barátját Lily.

Közben Ramona beült egy másik fülkébe, amibe három elsőévesnek tünő megszeppent fiú, és két lány ült… a sarokban pedig egy idősebb fiú, aki az igazak álmát aludta.

- Sziasztok, beülhetek ide?

- Ülj…- vágott vissza elég modortalan stílussal az egyik fiú. Ramona leült és meg se szólalt többet.

Ramona az idősebb fiút szemlélte, valahogy ismerős volt neki… aztán rá is jött, hogy ki az… az a fiú, akit leöntött vajsörrel. Elgondolkozott, hogy jól döntött-e amikor elhagyta Lilyék fülkéjét… alig egy óra elteltével a szők, idősebb fiú mocorogni kezdett, majd kinyitotta a szemét.

- Na te aztán tudsz aludni.- szólalt meg az egyik lány. Ramona némán figyelte az ébredőző fiút, de nem szólt, Kíváncsi volt felismeri-e majd.

Alighogy kinyitotta  a szemét, az egyszerre Ramonára szegeződött. Eltátotta a száját.

- Te… te…

- Igen, én vagyok.- felelte kedvtelenül Ramona.

- Ne haragudj… nem tudom mi ütött belém…

- Elárulnátok honnan ismeritek egymást?- kérdezte az egyik jelenlévő fiú.

- Bocs, de semmi között hozzá.- válaszolt neki vissza Ramona.- Kijössz egy percre beszélni?- fordult oda Peterhez.

- Pe… P… Persze.

Azzal felálltak és kiballagtak a kabinból.

- Nem haragszom, és nekem is elnézést kell kérnem.

- Neked? Ugyan dehogy. Megérdemeltem.

- Sokkal arogánsabbnak képzeltelek.- mondta mosolyogva a lány, és közbe megigazította Peter haját.

- É… én? Soha. Csak hirtelen nem tudom mi ütött belém…

- Oké, felejtsük el. Tényleg hogy hívnak?

-  Peter Pettygrew- nak…téged?

- Ramona Steff-nek.

- Szép neved van.

- Köszönöm. Tulajdonképpen tudod miért határoztam el, hogy kibékülök veled?

- Nem…

- Mert előtte beszéltem a barátaiddal.

- Barátaimmal?

- Hát Lilyvel, Jamessel meg a többivel. Tök rendesek voltak, látszott rajtuk, hogy nagyon szeretnék ha kibékülnél velük is…

- De… hát nem tudom… nagyon fájt hogy kinevettek… Lily kivételével…

- Tudni kell megbocsátani… na gyere, keressük meg őket…- azzal megragadta a fiú kezét és Jessyék kabinja felé rángatta.

- Peter?- kérdezte kórusban a kis csapat maikor meglátták az ajtóban ácsorgó fiút, és Ramonát.

- Mi kibékültünk, most rajtatok a sor.- szólt mosolyogva Ramona.

- Igen… nekem kell először bocsánatot kérnem drága barátom… ne haragudj!- kezdte James majd átölelte barátját, aztán követték példáját a többiek is.

- Maradjatok itt, aztán majd ha közeledünk áthozzátok a  csomagotokat.

 Az út hátralévő része nagyon kellemesen telt el. Amikor végre fékezett a vonat, már mindenki magára öltötte talárját. Éppen l akarták szedni a csomagokat, amikor hirtelen egy hatalmas láda zuhant James fejére. A nagy ütés következtében kishijján leesett az ülésről. A jelenlévők nem bírták ki nevetés nélkül, ezért egyszerre kezdték el, még a sértett is röhögött.

 Amikor leszálltak a vonatról nagy megkönnyebbülés lett rajtuk úrrá, és boldogok voltak, hogy újra velük van Peter is. A kastély magas tornyai még a hatalmas fák között is jól látszottak.

- Bárcsak én is griffendéles lennék!

-   Szurkolunk, csak nyugi, ne izgulj, annál rosszabb- nyugtatta meg Remus Ramonát.

 Elbúcsúztak a szőke lánytól, majd beültek egy közeli hintóba, amely meg sem állt az iskola fényűző bejáratáig.