- Nem akarok felkelni! Még olyan korán van! Alszom tovább és kész. -
mormogtam ma reggel, fejemet a párnámba fúrva. Semmi kedvem nem
volt ehhez a naphoz. Mintha csak éreztem volna, hogy nem lesz benne
köszönet. Bizonytalan idő elteltével kuncogásra ébredtem. A
szobatársnőim, persze. Most éppen két végzős csaj.
- Mi van, nektek nem lesz órátok? - mordultam rájuk. Atyaég! Óra!
Mennyi...? Fél nyolc! - azonnal kiment az álom a szememből. Gyorsan
felöltöztem és összeszedtem a cuccaimat, szobatársnőim egyre
erősödő nevetgélésétől kísérve. Ezzel egyértelművé vált, hogy nekem
szól.
- Na? Elkéstek, nem? - vetettem oda bosszúsan.
- Lyukas óránk van. Te viszont most jól megszívod!
- Azt szeretnéd? - kérdeztem mézesmázos hangon, majd folytattam. -
Akkor ki kell, hogy ábrándítsalak, símán beérek, hála az ostoba
vihogásotoknak, ami felvert. - a kárörvendő vigyor a képükön csalódott,
utálkozó fintornak adta át a helyét, miközben én szélesen
mosolyogtam. Persze, csak egy fél másodpercig, nem vesztegethettem
az időt. Felszaladtam még a Nagyterembe, kipurcannék ebédig kaja
nélkül. Fogtam két almát, és rohantam vissza a táskámért(nem hoztam
fel, mert első óránk úgyis lent van a pincében). Rob is ott volt, de tőlem
most csak egy kurta biccentésre futotta üdvözlésképp. Épp befejezte a
reggelit, és felállt az asztaltól, láthatólag mondani akart valamit.
- Hé! Lassíts már! Tíz perced van még! - szólt utánam, de már utol is ért.
- Nem szeretek az utolsó pillanatban beesni.
- Jó, de hadd kérdezzek már valamit!
- Oké. - sóhajtottam megadóan és kicsit visszavettem a sebességből.
- Szóval: McGalagonyhoz mikor megyünk?
- Francba! Teljesen kiment a fejemből! - közben már a klubhelyiségbe
értünk. Szorított az idő, a türelmem is fogytán volt, végül hirtelen
elhatározással így szóltam:
- McGalagonyt bízd rám, ma lesz óránk, majd én beszélek vele. - Rob
vidáman bólintott, jelezve, hogy felőle rendben, majd ki-ki sietett a
dolgára. Azaz én siettem, neki nem volt órája. Még éppen beértem,
szerencsére. A hugrabugosokkal voltunk összezárva ezúttal, nagy
örömömre Darth Vader Sindy mellé ültetett.
- Segítsen neki, Snape, így talán megússzuk egy kisebb füstfelhővel a
mai órát! - nagyon elemében volt ma, meg kell adni. Máskor mindig
elkomorodott, ha kimondta a nevemet...vagyis a saját nevét. Most
azonban semmi ilyesmit nem vettem észre. Persze, vidámságról szó
sincs, ugyanolyan mogorva és gonoszkodó volt, mint mindig, de a
szokásos hétfői öldöklő hangulatának nyomát sem láttam. Talán jó
kedve volt? Fura...mindegy.
A nap a szokásos mederben folyt tovább, egészen az átváltoztatástan
óráig, ami ebéd után következett. Szintén a hugrabugal, mindenki nagy
boldogságára. Sindyke ezúttal jó távol ült tőlem, hál' Istennek! Eléggé
fárasztó a csaj, főleg egy együtt töltött dupla bájitaltan óra után.
Leültem a szokott helyemre az utolsó padba. Nem mondom, hogy nem
kellett megküzdenem a helyért, de mára elértem, hogy a legtöbb
évfolyamtársam tartson tőlem egy kicsit. A kicsiknél nem kellett küzdeni
érte, a végzősök meg...úgyis elballagnak. Na, hagyjuk az elmélkedést!:P
  Az órán nem is volt semmi baj, sőt, röhögtem is egy jót. Sindy ugyanis
halaszthatatlannak érezte megosztani friss információit kedves
üresfejű barátnőivel, gondolom, a legújabb önfestő körömlakkra, vagy
valami hasonlóra vonatkozóan. Ez még mindennapos, de olyannyira
nem bírt magával, hogy McGalagony többszöri figyelmeztetésére sem
hagyta abba. Végül elérte, amire ritkán volt példa: az öreglány tényleg
kijött a sodrából.
- Sydonia Ellen Brooks! Tíz pont a Hugrabugtól, és ha még egyszer
mgehallom a hangját a mai órn, haladéktalanul elhagyja a termet,
újabb 20 pont mínusszal! - kiabálta paprikapiros arccal. (McGalagonyról
nem árt tudni, hogy eddigi tapasztalataim során csak háromszor
szólított valakit a teljes nevén, ezek közül egy repült a Roxfortból, egy
megbukott, egy pedig megkapta az Önzetlenül Az Iskoláért-különdíjat)
Sydonia! Hehe, hát ezért fontoskodott annyit elsőben, hogy s-szel írják
a Sindyt! Persze, a csoport mardekéros fele rettentően jól érezte
magát, alig bírtuk visszafojtani a röhögést. Különösen a hugrabugosok
megszégyenült, esetleg dühös arckifejezéseit látva. Óra végéig ezután
pisszenés sem hallatszott, és úgy láttam, a professzornő is lehiggadt.
Továbbra is élveztem az órát, az átváltoztatástan mindig is a
kedvenceim közé tartozott. Bevalom őszintén, mardekáros létemre
McGalagonyt is szimpatikusnak találom. Legalább igazságos.
Óra végén teljesen nyugodtam mentem oda hozzá, abban a hitben,
hogy ha ódzkodni fog is a szakkörtől, meg tudom vele beszélni, és
belemegy. Tévedtem.
- Tanárnő, volna egy perce? - szólítottam meg.
- Hallgatom, Snape. - na igen, ő a szemembe nézett, nem úgy,
mint...mindegy.
- Arról van szó, hogy Robert Munroe-val feketemágia-szakkört
szeretnénk indítani. Piton professzorral is beszéltünk, azt mondta,
vállalná a tanári felügyeletet.
- Feketemágia?! Eszénél van, Snape? A professzortól meg végképp
több komolyságot vártam! Szó sem lehet róla!
- De tanárnő, semmi büntetendőt nem csinálnánk!
- Még jó, hogy nem! És mást sem fognak. Sajnálom, de ezt nem
engedhetem.
- De kérem, tanárnő... - tiltakoztam erőtlenül, de a professzornő
szigorú pillantására elhallgattam. Innentől már tudtam, hiába is szólnék
bármit. Szörnyen makacs az öreglány. Fene bele, pedig feleslegesen
aggályoskodik, hát mért nem érti meg?! Még hátra volt, hogy közöljem
Robbal a rossz hírt. Megbeszéltük, hogy órák után találkozunk a
klubhelyiségben. Odafelé menet azonban elhatároztam: nem hagyjuk
ennyiben! Nehogy már az első akadálynál meghátráljunk! A történteket
is ennek fényében adtam be Robnak, így kevésbé lombozódott le.
Megbeszéltük, hogy holnap teszünk egy próbát együtt.
- Azt is lehet, hogy csak azért utasított el így, mert rossz kedve volt. -
vetette fel Rob. Nem akartam kiábrándítani, ezért nem szóltam semmit,
de nem olyannak ismerem McGalagonyt, mint akit a hangulatai
befolyásolnak. És persze világossá vált előttem az is, apám mért ment
bele ebbe az egészbe olyan könnyen: tudta, hogy nem lesz belőle
semmi! Így utólag nem is értem, hogy nem jutott eszembe eddig. Na
persze, én kis naív majd még azt hittem, végre észhez tért! De hiába
konspirál, ez most nem jön be, lesz szakkör, ha addig élek is!