- Megértem, ha többet vagy a barátaiddal. - mondtam Robnak reggeli
közben, mivel úgy láttam, az utóbbi időben, hogy eléggé elhanyagolják
egymást.
- Mi van? - értetlenkedett, de hamar leesett neki. - Ja, tudom, persze,
csak mostanában nem érnek rá. - magyarázta hamiskás mosollyal.
- Vigyázz, még a végén megkérdezem az okát!
- Majd időben megtudod! - kacsintott kárörvendően, és már ott se volt.
Elégedetten nyugtáztam, hogy a barátai felé tart. Nem valami észlény
srácok, de alapból rendesek. Azt hiszem. Azért csöppet furdalt a
kíváncsiság, meg voltam róla győződve, hogy Rob azért húzott el olyan
gyorsan, hogy el ne szólja magát. Mindegy. Nem is bántam, hogy
egyedül maradtam, végre volt alkalmam kiszellőztetni a fejem. El is
indultam reggeli után, semmi kedvem nem volt a klubhelyiségben
ücsörögni. Nem sokat gondolkoztam, merre menjek, nem is érdekelt,
csak úgy bolyongtam össze-vissza. Apámmal szerencsére minden a
legjobb úton halad, lassan bár, de biztosan, így ezen nem is sokat
töprengtem. Eszembe jutott viszont az a különös fiú. Azt hiszem, csak
azért foglalkoztat ennyire, mert nem beszéltem róla senkinek. Dehát
kinek mondhatnám? Rob mégiscsak fiú, talán ki is nevetne, barátnőm
pedig sosem volt. Egyébként is, még a nevét sem tudom. Már ennek
az "Inkvizítornak". Csak azt furcsállom, hogy eddig nem találkoztam
vele. Vajon hol szerezte azt a vágást? Símán el tudom róla képzelni,
hogy veszélyes kalandokba keveredett. De honnan veszi rólam azt a
sok baromságot? Kémkedik utánam? Ha igen, akkor elég bénán
csinálja...Dehát minek fordít rám ennyi energiát? És mért utál ennyire,
Nem is ismer! Nem értem. Komolyan nem. Ilyen rejtélyes emberrel még
nem is találkoztam. Nem csoda, hogy ennyire érdekel. De mennyire is
az az ennyire? - tettem fel magamnak a kínos kérdést, de nem volt
alkalmam megválaszolni. Mégpedig azért nem, mert ahogy a folyosón
kóvályogtam, mereven bámulva az ősrégi kőpadlót (megszoktam, hogy
ilyenkor mindenki kitér az utamból), hirtelen félfrontális ütközést
sikerült elszenvednem, jobbról.
- Te ugyan mért nem nézel az orrod elé, mint rajtam kívül mindenki
más? - fakadtam ki félig bosszúsan, de inkább csak kötözködve,
anélkül, hogy egy pillantást is vetettem volna az illetőre (épp a
szemüvegemen esett károkat próbáltam felmérni). Már megint
meggondolatlanul kimondtam, ami először eszembe jutott. Hiba volt:
előbbi gondolataim tárgyának gúnyos hangja csendült válaszul:
- Mert neked nem kell, mi? - a fenébe is, mért muszály nekem ezer
közül mindig a legrosszabb eshetőséget kifognom?! - dühöngtem
magamban, de csak ennyit mondtam (az utóbbit "messzelátómnak"
címezve):
- Neked meg külön szórakozás engem szekálni. Reparo!
- Valakinek azt is kell. - időközben felvettem a szemüvegem, így
láthattam a szavaihoz mellékelt szemtelen vigyort. Így, hogy
mosolygott, egész emberi arca volt.
- De jó kedve van valakinek. Azt hiszed, zavar? Hát legyen
karácsonyod. Ja, ebből az alkalomból: Susan Snape. -mutatkoztam be.
Kissé megilletődött, de azért kelletlenül megrázta a felé nyújtott kezet.
- Vlad Sable. - motyogta barátságtalanul, majd hozzátette:
- Ez még nem békejobb, és ne hidd, hogy lepaktálok veled!
- Nem is bátorkodtam ilyesmit feltételezni. Hát akkor további kellemes
hétvégét, Vladislaus! - mondtam vidáman, és faképnél hagytam. Vlad...
mért mondtam, hogy Vladislaus? Ja, persze, Drakulát hívták így...
szegényt biztos sokat cikizik érte. Hm. Az Inkvizítorral bakot lőttem.
Hehe, van ilyen. Délután összefutottam Robbal is a klubhelyiségben.
- Te meg minek örülsz annyira? - kérdezte mosolyogva.
- Annak, hogy lyuk van a... - kezdtem, aztán hirtelen félbehagytam,
mert közben rájöttem, ez talán mégsem illik ide. Ő azért vette a lapot.
- És nem esel ki rajta, mi? - vigyorgott.
- Ja, pontosan. Na és te? Te is elég jókedvűnek tűnsz. - tereltem el a
szót.
- Ügyes, de nem szedsz ki belőlem semmit! - azzal megint elhúzta a
csíkot. És még a nőkre mondják egyesek, hogy szeretnek
titokzatoskodni!