Megint egy szokásos vasárnap délelőtt. Tanulás, meg minden. Igazából
nem is bántam. Néha ez sem árt, elvégre tanulni vagyunk itt, vagy
mifene. Délután sétálgattam kicsit a parkban, szokás szerint
jelentéktelen dolgokon filozofálva. Azt hiszem, estig is kint maradtam
volna, ha úgy öt óra tájban nem eredt volna el az eső. Nagy
meglepetésemre a klubhelyiség mégis üres volt. Persze, a kastély is
elég nagy, bárhova mehettek. Annál jobb - gondoltam, és vállat
vontam. Leültem a kandalló előtti kanapéra és folytattam a kint
megkezdett gondolatmenetet. Néhány perce épp azt próbáltam
kitalálni, mit kéne tennem apámmal kapcsolatban. Így higgadtan
átgondolva arra jutottam, ez így nem mehet tovább. És itt nemcsak a
legutóbbira gondolok! Egyszerűen nem normális ez a helyzet. Igenis el
kell érnem, hogy meghallgasson, az nem megoldás, hogy nem veszünk
tudomást egymásról! - Nem tudom, milyen képet vághattam, mikor ezt
így eldöntöttem magamban, de valaki rettentően jól szórakozott rajta.
Halk, rövid, gúnyos kacaj, majd egy aggasztóan ismerős hang ütötte
meg a fülem:
- Sikerült kiszemelned a következő áldozatodat, Királynőm? - villogó
szemmel a hang irányába fordultam. Ahogy sejtettem: ugyanazzal a
feketén örvénylő tekintettel néztem farkasszemet, amellyel anno a
bálon találkoztam. Ezúttal jól megnéztem magamnak a hozzá tartozó
arcot is. Elég sovány arc: olajbarna bőr; majdnem nagynak mondható,
egyenes orr; nagy szemek; finom metszésű, vértelen ajkak, amelyek
most gúnyos félmosolyra húzódtak. Nem láttam elég jól, mert
árnyékban volt (időközben besötétedett), de a tűz halvány fényénél
szokatlanul keménynek tűntek ennek a fiatal arcnak a vonásai.
- Miféle áldozatról beszélsz? - értetlenkedtem és növekvő
érdeklődéssel fordultam a fiú felé. Ő kimért, ruganyos léptekkel
közelebb jött, és leült mellém. Egy pillanatig a döbbenettől tágra nyílt
szemmel meredtem rá, aztán gyorsan összeszedtem magam és
igyekeztem kifejezéstelen képet vágni. Egyenes, vékony szálú, vállig
érő haja ezüstfehér volt. De tényleg! Persze, tudom, talán nem nagy
ügy, de én még életemben nem láttam ilyet. Észrevettem még valamit,
amit eddig nem: a srácnak egy elég mély és nem is túl réginek tűnő
forradás húzódott a homlokán.
- Tudod te azt nagyon jól. - szólalt meg, hangjából jéghideg megvetés
áradt.
- Mit tudok? - kérdeztem immár teljesen összezavarodva. Hirtelen azt
sem tudtam, miről van szó.
- Ne add itt az ártatlant! Meguntad azt a balfácán Munroe-t, mi? -
sziszegte. Elképedve néztem rá, azt hittem, viccel, de az arca teljesen
komoly volt. Azt hiszem, még a szám is tátva maradt, a következő
pillanatban pedig elnevettem magam. Szó, ami szó, rég szórakoztam
ilyen jól, alig bírtam abbahagyni.
- Elárulnád, mi ilyen mulatságos? - bosszankodott.
- Ez az egész! Bocs, hehe, de ez igazán elképesztő! Tényleg ezt
gondolod rólam? - mivel nem szólt, csak hitetlenkedve pislogott azokkal
a nagy fekete szemeivel, hozzátettem:
- Robertet pedig ne sértegesd! Egyébként akár hiszed, akár nem,
barátok vagyunk.
- Ja, hogyne, persze. - húzta el a száját.
- Talán féltékeny vagy? - kötözködtem, bár elég nehezen tudom
elképzelni, hogy valaki pont rám legyen féltékeny. Hirtelen egész közel
hajolt hozzám, ijedten vettem észre, hogy a torkomban kezdett
dobogni a szívem. Egy hosszú pillanatig csak néztünk egymás
szemébe, míg végül megszólalt, olyan hangon, mintha legalábbis az
ördög kísértette volna meg:
- Azt te csak szeretnéd! - azzal ugyanolyan hirtelen mozdulattal, mint
az előbb, felemelkedett a helyéről. Fekete talárjában úgy festett, mint
valami párduc. Számomra is érthetetlen módon egyszerre nagyon
dühös lettem.
- Higgy, amit akarsz! - vontam vállat, és tekintetemet a kandallóban
vidáman lobogó tűzre szegeztem. Hallottam, ahogy határozott
léptekkel elindult a fiúk hálótermei felé vezető lépcsőn. Mozdulatlanul
ültem a helyemen, mereven bámultam a lángokat és próbáltam
megnyugodni. Kellett ez nekem? Dehát mit foglalkozom vele? Mért
érdekel ennyire? - ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel gyötörtem
magam egy ideig, persze hiába. Végül egy vállrándítással úgy
döntöttem, elteszem magam holnapra. Azzal én is elindultam a lányok
lépcsője felé.