Kedves Naplóm!
(Idétlen megszólítás, de ez van!)

Lily Evans vagyok. És Griffendéles. Ebből gondolom már kiderült, hogy a
Roxfortba járok. Kezdjük a formaságoknál (gyorsan írom, hogy mimnél
előbb túl legyek rajta.). Édesanyámmal, édesapámmal és húgommal
élek. Vöröshajú, zöld szemű és kontaklencsés (Sajnos! De a szüleim
nem engedik, hogy megjavítsam egy egyszerű varázslattal a szemem.
Olyan maradiak!) negyedéves varázsló növendék vagyok. Nem is értem
hogyan lehet bennem varázserő, hiszen minden rokonom mugli! Hát
hála az égnek ez csak egy percig tartott.
Nézzük csak….
Itt ülök a kocsiban és a King’s Cross felé, száguldunk. Eléggé érdekes
lesz egy hóbagollyal végigmenni rajta! Eddig csak néhányan néztek
rám furcsán, de most! Ha fent vagyok a vonaton, megint írok.

Szeptember 1. vasárnap, később
                A vonaton

K. N. ! (= Kedves Naplóm!)

Itt ülök a vonaton EGYEDÜL!!!!!!!!!!!!!!!! Ez nem lehet igaz se Mia se
Lizzie nem érkezett még meg! Csak az a nyavalyás Potter próbált ide
beülni meg a haverjai…….. Természetesen határozottan nemet
mondtam. Inkább egyedül ülök itt, mint Potterék társaságában……..
Befejezem, mert nyílik a kocsiajtó.

Szeptember 1. vasárnap, sokkal később
                A hálóteremben

K. N. !

Hát persze, hogy akkor érkeztek meg Lizék. Egyébként semmi különös
nem történt. Jól lecsesztem őket……… stb., stb. miután megérkeztünk
alig vártam, hogy vége legyen a szertartásnak! Mindig is utáltam! Az a
hülye süveg még a sok felhajtás! A világ legunalmasabb dolga!
Ráadásul még ki sem pakoltam! Tudod mennyi energiát, emészt fel,
hogy nyugodtan végig ülj egy szertartást? Alig vártam, hogy végre
felérjek és elaludjak. De mégsem bírok. Talán, a miatt, ami utána
történt. Na, szóval megyünk ki, és én elbotlok. Gondoltam jól kezdődik
az év. Erre, legnagyobb meglepetésemre valaki elkapott. És tudod ki? A
drágalátos James Potter! Hogy is volt?
Először is elestem. Aztán ő elkapott.
- Szervusz Potter. – mondtam egy csöppnyi hálával a szavaimban. Erre
ő elmosolyodott.
- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar a karjaimba omlasz Evans. –
jegyezte meg gúnyosan.
Na, akkor megbántam, hogy egy csöppnyi hálát is éreztem iránta.
- Ha már egy köszönés túl banális lett volna, számodra legalább segíts
föl. Légyszives! – mondtam gúnyosan. Erre elvörösödött és én
akaratlanul is a szemébe néztem….
„Milyen szép szeme van!”, de ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem,
és kérdőn néztem rá. ”Ez hatásos volt” gondoltam mire végre
felsegített. Azzal a lendülettel el is indultam. Természetesen hátra sem
néztem. Eléggé késő volt mire ideértem és felkászálódtam a hálóba (Itt
legalább nem zavarhat Potter!) és most itt vagyok. Álmosan, fáradtan
és kipakolatlanul.