Még jó, hogy tanultam valamennyit számmisztikára, sejtettem, hogy
röpdogát írunk. Hehe, a többiek persze a jóslástan dogával voltak
elfoglalva. Én azt még harmadikban leadtam, nem bírtam azt a sarlatán
Trelawneyt elviselni. Anyám úgyis megtanította ezeket nekem már rég.
Jut eszembe, küldtem neki baglyot azzal a magyar-dologgal
kapcsolatban. Remélem, hamar válaszol.
Délután, ahogy beléptem a könyvtárba, rögtön találkozott a tekintetem
Rob szomorú pillantásával. Láttam rajta, hogy már megint padlón van.
Lehet, hogy másnak föl se tűnne, nagyon tartja magát, csak a szeme
olyan szomorú. Odamentem hozzá és leültem mellé. Egyellőre nem
szóltam semmit, nem tudtam, mit mondjak. Végül ő maga kezdte el:
- Szánalmas vagyok, igaz?
- Ugyan már, hogy lennél? Nem is látszik rajtad, hogy ki vagy bukva. -
bizonygattam.
- De te mégis látod. - mosolygott kesernyésen.
- Mert ismerlek. - magam is meglepődtem ezen a beszólásomon, de
nem akartam ezzel foglalkozni, inkább folytattam:
- Nem mondod el, mi a baj?
- De. Csak ne nevess ki! Mert tudom, hogy nem nagy dolog, de mégis
annyira letört. - itt kicsit habozott, de biztató pillantásomra nyelt egyet,
és folytatta:
- Ma is láttam őt. Egy másik sráccal, kéz a kézben. Én ezt már nem
bírom! Életemben nem voltam még féltékeny. Rohadt érzés!
- Na, nyugi, azért még nincs veszve minden, segítek!
- Nem tudsz.
- De tudnék, ha megmondanád, ki az!
- Nem!
- Mért nem?! - éreztem, hogy ez fontos pillanat. Hirtelen, mintha
megállt volna az idő, tapintani lehetett a feszültséget. Nagy sokára
eltűntek a ráncok a homlokáról, elmosolyodott és így szólt:
- Mindened, miben hittél még, semmivé legyen, hulljon szét, ha elárulsz
engem! - Dehát ez egy Ossian-számból van! Köpni-nyelni nem tudtam,
végül nagy nehezen kinyögtem:
- Persze, minimum. Szavamat adom. Na akkor?
- Hát jó: Penelope Clearwater. - súgta a fülembe, majd hozzátette:
- Na, kint van! - nehéz ügy, gondoltam, de nem mondtam ki hangosan.
- Másnak nem is mondtad még el? - kérdeztem inkább.
- Kinek mondtam volna?
- Nem tudom.
- Talán furcsán hangzik, főleg egy fiútól, de úgy érzem, mintha már
legalább ezer éve barátok lennénk.
- Nekem is olyan. Ami meg ezt az...ügyet illeti, majd kitalálunk valamit,
nem olyan vészes, hidd el!
- Kösz a biztatást. Nem is tudom, mi lenne velem nélküled.
- Ugyanez, sőt! Na, mostmár tanulnom is kellene valamit. Majd még
beszélünk! - búcsúztam. Ezután egész nap ezen az Ossian-dolgon
törtem a fejem. Nameg Penelopén. Ötödéves griffendéles. Azzal a
pojáca Percy Weasleyvel jár már ősidők óta. Nem tudom, mit lehetne
tenni. Teljes csőd, mindkét fronton. Majd még konzultálok az
illetékesekkel. Na, jó éjt, naplóm, késő van!